A közszférában gyakori jelenség a kiégés (burnout). Ennek megelőzésére és kezelésére érdemes időt és energiát fordítani, hiszen a kiégés velejárója a munkateljesítmény romlása, esetleg a munkahely elhagyása. A gyorsan cserélődő munkatársi állomány azonban a munkaminőség romlását eredményezi.
Az emberekkel, de főként az emberi problémákkal foglalkozó munkakörökben dolgozók esetében nagyon fontos, hogy a munkáltató biztosítsa a szupervízió lehetőségét, azaz a segítőknek való segítségnyújtást. A szupervízió hatékonyan csoportos formában valósítható meg, mely során a 6-8 résztvevős csoport 6-8 vagy 12-16 alkalommal találkozik 90 perces ülések keretében. Minden ülésen egy résztvevő és az ő problémás esete, kliense kerül a fókuszba, a csoport tagjai segítő hozzáállásukkal, a szupervízor a koordinálással facilitálják a résztvevő problémamegoldását.
Az intézmények számára a következő két speciális területen kínálok segítséget:
- kiégést megelőző tréning,
- szupervízió.
Amennyiben a fenti két terület, vagy más konkrét célterületek fejlesztése a célja – melyekre néhány példát a Vállalatoknak szóló pontban olvashat –, kérem, keressen a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségeimen.