A párkapcsolatok alapja az egymásba vetett bizalom, az egymásnak nyújtott támasz – akár fizikai értelemben, pl. kézzelfogható segítségnyújtás, akár lelki értelemben – és az egymás felé irányuló intimitás, szeretet és szexualitás.
Gyakran keresnek meg azzal a problémával a kliensek, hogy közönyt, érdektelenséget éreznek a párjuk iránt, vagy nagyon gyakran fordul elő, hogy nem ezzel az alapproblémával keresnek meg, mégis ide lyukadunk ki az ülések során.
Ha a fenti alapvető elemekből hiányzik valamelyik vagy mindegyik, két dolgot tehetünk, miután egyáltalán rájöttünk arra, hogy a valódi probléma ezen a területen van.
Megpróbálhatjuk a párunkat is rávezetni a probléma forrására és együttes döntés után párkapcsolati terápiára mehetünk. Vagy dönthetünk úgy is, hogy nem folytatjuk együtt az életünket. Mindkét döntést nehéz meghozni, hiszen a döntés folyamatában nem csak az észszerűség, hanem az érzelmek – és általában negatív érzelmek, pl. egymás hibáztatása, frusztráció, stb. – is jelen vannak.
A párterápia segíthet az érzelmek tisztázásában, a lehetőségek megkeresésében, a döntés előkészítésében. Természetesen a döntést minden embernek magának kell meghoznia, a pszichológus csak az utat mutathatja meg.